A közösségi gyerekfelügyelet bölcsessége
Ez az útmutató azoknak szól, akik még gondolkodnak. Akikben megmozdult valami, de közben ott van egy „de”.
Az emberiség hosszú évezredeken át kis közösségekben élt. Törzsekben, falvakban, kiterjedt nagycsaládokban. Ezekben a közösségekben a gyerekeket soha nem egyetlen ember nevelte, hanem mindenki.
Az antropológusok megfigyelték: a vadászó-gyűjtögető társadalmakban a csecsemőket átlagosan nyolc különböző felnőtt tartotta karjában az első életévükben. Az anyák ugyanúgy szerették a gyerekeiket, de kulturálisan a közösség természetesnek tartotta, hogy a gyereket közösen hordozzák. Biztosan hallottátok már ti is, hogy „it takes a village to raise a child”, vagyis egy egész falu kell a gyerekneveléshez.
A modern életforma mindezt megváltoztatta. A nukleáris család, a városi anonimitás és a szétszabdalt napirend lassan kiemelt bennünket abból a természetes szövevényből, amelybe beletartoztunk. A modern életforma ebből a megtartó hálóból emelt ki minket. A zárt ajtók, a városi anonimitás és a szétszabdalt napirendek elszigeteltek bennünket. A nagyszülők sokszor távol élnek, a szomszédokat alig ismerjük, a barátnők is a saját mókuskereküket hajtják.
A Mamasitter azt a régi közösségi hálót szövi vissza, ami korábban megtartotta az egyént ha nehéz élethelyzetben volt. Az ötlet nem új, csupán digitális formában kerül most közel hozzánk.
Van egy kulturális jelenség, amelyet szociológusok intenzív anyaságnak neveznek. Ez az elvárás egyszerűen fogalmazva azt mondja: a jó anya mindig elérhető, mindig a gyerek szükségleteit helyezi előre, gondoskodik mindenről, beleértve magáról, karrierjéről, párkapcsolatáról is és mindezt az szeretet természetes folyományaként teszi, nem teherként éli meg.
Ez az elvárás a 20. század második felétől erősödött fel, éppen akkor, amikor a valódi közösségi hálók felbomlottak. Mintha a kultúra azt mondta volna az anyáknak: a falut elvettük, de az igény megmaradt, csináld egyedül.
Az intenzív anyaság következményei jól ismertek: kimerülés, elszigeteltség, bűntudat, és az a kínzó érzés, hogy soha nem elég. De van egy kevésbé látható következménye is: az anyák belülről is elhiszik, hogy mások gondoskodása a gyerekükről a saját kudarcuk jele.
Ha valami azt mondja benned, hogy nem vagy elég jó anya, ha más vigyáz a gyerekedre, akkor tudd, hogy ez nem a te hangod.
Sok anya, aki már túl van a bölcsődei vagy óvodai beszoktatáson, azt érzi: ez mégis más. Az intézményi elválást valahogy meg tudta csinálni, de ez valahogy más.
Az intézményi elváláshoz sokszor külső kényszer segít. Vissza kell menni dolgozni, nincs más lehetőség, mindenki így csinálja. Ez a kényszer paradox módon megkönnyíti a döntést, mert nem kell dönteni. Nincs választás.
A Mamasitter-csere szabad döntés. Nincs kényszer, nincs kötelezettség, csak egy lehetőség. És a szabad döntéseknél az összes régi kérdés visszajön: kell-e ez nekünk? Megéri-e? Jó anya vagyok-e, ha elmegyek?
Emellett az intézményi gondozók szerepe világos: pedagógus, gondozónő, szakember. A Mamasitter-kapcsolatban a másik anya hozzád hasonló és ez egyszerre könnyebb és zavaró is lehet. Könnyebb, mert emberibb. Nehezebb, mert nincs intézményi keret, nincs protokoll.
Mindkét érzés jogos. Kérdés, hogy mi az ami legjobban szolgál minket.
A kötődéselmélet szerint a biztonságos kötődés nem abból épül, hogy az anya mindig ott van. Abból épül, hogy a gyerek megtanulja: az anya elmegy, de visszajön.
Az a bizalom, hogy „az anyukám visszajön” az egyik legfontosabb belső erőforrás egész életre.
A több megbízható felnőtt melletti tapasztalat adja:
Rugalmasság. Az a gyerek, aki megtanult több felnőttben bízni, könnyebben lép át minden küszöbön: óvoda, iskola, tábor, bármilyen váltás. Ez nem csak a kis korban számít. Az iskoláskorú gyerek is profitál abból, hogy tud más felnőttekre támaszkodni.
Szociális kompetencia. Más gyerekek, más szokások, más otthonok, ez nem összezavarja, hanem gazdagítja a gyereket, fejleszti a szociális intelligenciáját.
A bizalom megtanulása. Az a gyerek, aki megtapasztalja, hogy más felnőttek is gondoskodnak róla, megtanulja, hogy a világ alapvetően egy biztonságos hely.
Egy anyának bár csodás tartalékai vannak, mégis megterhelő, hogy éveken át pihenés, szünet nélkül gondoskodjon.
Amikor pihensz, feltöltődsz, többet tudsz adni, sokkal inkább jelen tudsz lenni a gyermeked számára, de ezt bizonyára tapasztaltad már te is.
Az az anya, aki megtanulja, hogy időnként szabad magát választania, szabad, sőt szükséges feltöltődnie, egyúttal a gyerekének is megtanítja, hogy a szeretet önmagunkkal kezdődik.
Ha mélyen belenézünk abba, ami az elengedést nehézzé teszi, akár babánál, akár nagyobb gyereknél, sokszor nem a másik emberrel kapcsolatos bizalmatlanságot találjuk.
Egy anyának az az érzés, hogy „én tartom ezt egybe” nem csak felelősség, néha identitás, biztonság is. Egy olyan terület, ahol néha azt érezhetjük, jól csináljuk. Vagy pont az ellenkezőjét, hogy soha nem tudjuk jól csinálni.
Amikor ezt kiszervezzük, sok mindent megmozdít bennünk. Az elménk gyorsan talál okot a védekezésre: mi van, ha nem úgy csinálja.” „mi van, ha sír.” mi van ha baj lesz.” Ezek a gondolatok teljesen természetesek, de legtöbbször nem egy valós veszélyről szólnak, hanem a mi saját, belső félelmeinktől.
Nem kell teljesen késznek érezd magad, ahhoz, hogy elkezdd. Első körben csak nyitottságra, kíváncsiságra van szükség. A bizalom és a szabadság lépésről lépésre épül. Mindig csak egy lépés egyszerre. Nem kell az egész utat ismerned ahhoz, hogy megtedd az első lépést.
Iratkozz fel a várólistára és értesítünk, amint elindul a Mamasitter a városodban.
Csatlakozz a közösséghez →