Ugrás a tartalomhoz
Útmutató

A belső kör

Hogyan alakíts ki egy kis csoportot, ami valóban működik

Ez az útmutató arról szól, mi jön az ismerkedés után. Amikor már van bizalom — és eljön az ideje, hogy azt valami tartósabbá formáljuk.

Mi a belső kör?

A belső kör egy zárt, privát csoport az appban azokkal az anyákkal közösen, akikkel már megteremtettük a személyes bizalmat.

Nem egy csoport, ahová bejelentkezünk. Egy közösség, amit mi alakítunk ki, a mi tempónkban, a mi feltételeink szerint.

A körön belül látjuk, kinek mikor van szüksége segítségre, és ki mikor ér rá. Az app segít a koordinációban: a kérések, az elérhetőségek és a pontok mind egy helyen vannak. Egy fő több körnek is tagja lehet (pl. utcabeli anyukák, ovis anyukák, munkahelyi anyukák)

Mikor érkezett el az ideje?

Nincs pontos pillanat. De van néhány jel, ami azt mutatja: készen álltok.

Volt már legalább egy találkozó és mindkét fél jól érezte magát és a következő alkalomra gondolva inkább izgatottság van, mint szorongás.

A gyerekek ismerik egymást. Nem kell bemutatni őket vannak már közös emlékeik, van valami, amit ketten tudnak.

Te magad is könnyebben indulsz el. Az első csere előtti szorongás csillapodott, és van benne valami, ami inkább megkönnyebbülés.

Pár vagy kör?

Az első és leggyakoribb forma: két anya, akik egymással cserélnek. Ez a legegyszerűbb, a legintimebb, és a legtöbb esetben ez az első lépés.

De a párnak van egy korlátja: ha az egyik anya nem ér rá, nincs alternatíva. Ha beteg a gyerek, ha megváltozik a menetrend, ha egy héten belül többször lenne szükség segítségre a páros keretei szűknek bizonyulhatnak.

A 3–5 fős kör ezt oldja meg. A bizalom megvan mindenkivel csak a rugalmasság nő. Ha az egyik anya elfoglalt, ott van a másik. Ha valakinek nehezebb időszaka van, a csoport fel tudja szívni a terhet.

Mikor érdemes nagyobb körré bővülni?

Ha van egy Mamasitter párod akivel a kapcsolat stabil, beszéljétek át, hogy éreztek az iránt, hogy kinyissátok mások számára is. Talán már az elején is többen ismerkedtetek a játszótéren, így. Talán megismertetek egy édesanyát, aki nagyon szimpatikus, és akit szívesen behívnátok magatok közé. Vagy az is csodálatos kiindulópont, ha az óvodából, bölcsődéből már eleve ismeritek egymást 3-4-en, és eldöntitek, együtt próbáljátok ki a cseréket.

Hogyan hívj meg valakit a körbe?

A meghívás személyes gesztus. Mielőtt valaki meghívót kap a körbe, legyen meg közte és a kör többi tagja között is az alap ismerkedés. Nem kell minden tagnak ugyanolyan mélyen ismerni egymást, de senki ne legyen idegen.

Praktikusan: mielőtt meghívsz valakit, mutasd be a körnek. Egy közös alkalommal, egy játszótéri találkozón, vagy akár egy lazább benti délutánon. Nézd meg, hogyan illeszkednek a gyerekek is, és a hangulat is.

Ha ez jól ment, jöhet a meghívó.

Az appban a kör létrehozója könnyedén tud meghívót küldeni, amiről az illető értesítést kap és elfogadva a kör tagjává válik.

A kör mérete

2 fő: intim, egyszerű, de kevésbé rugalmas. Jó kiindulópont, ha még épül a bizalom.

3–5 fő: a legtöbb esetben ez az ideális. Elég kicsi ahhoz, hogy mindenki ismerje a másikat. Elég nagy ahhoz, hogy mindig legyen valaki elérhető.

6 fő felett: a koordináció nehezedik. A személyes bizalom nehezebben terjed ki mindenki felé. Ha túlságosan bővülne a kör, érdemes megfontolni, hogy inkább két kisebb kört alkossatok.

Hogyan működik a kör a mindennapokban?

A belső kör nem jelent kötelezettséget. Azt jelenti: ezek az anyák azok, akikkel számítunk egymásra.

Igények jelzése: az appban bárki jelzi, mikor lenne szüksége segítségre. Mikor, mennyi időre, hány gyerekkel. A kör többi tagja látja, és aki tud, jelentkezik.

Elérhetőség jelzése: bárki jelölheti, mikor ér rá vigyázni. Nem kötelezettség, csak tájékoztatás. Ha valakinek látod, hogy szabad egy délelőttje, és pont jól jönne az idő valamit elintézni, programot tervezni, írj neki.

Pontok: minden csere után automatikusan számolódnak. Nem kell számon tartani, ki kivel, mikor, mennyit. Az app elvégzi.

Kommunikáció: a közös chaten belül mindannyian tudtok kommunikálni. Alkalmas program javaslatokra, beszámolókra, kérdések, válaszok, csere koordináció részleteinek a tisztázására.

Amikor a kör dinamikája elcsúszik

Minden csoport életében van, amikor valami nem működik úgy, ahogy kellene. Ez nem kudarc — ez a közösség életének természetes része.

Ha valaki mindig kér, de ritkán ad

Ez nem feltétlenül rossz szándék, lehet, hogy nehezebb időszaka van. Lehet, hogy nem veszi észre. Lehet, hogy fél kérdezni, hogy mikor adhat vissza.

Érdemes először közvetlen, kedves üzenettel közelíteni: „Látom, hogy az utóbbi hetekben sokat segítettünk egymásnak, hogy vagy? Van-e olyan időszak mostanában, amikor te is tudnál vigyázni?”

Ha ez nem változik, a pontrendszer előbb utóbb láthatóvá teszi ezt és elejét is veszi.

Ha valaki elhidegül, kevésbé aktív

Többféle oka lehet. Lehet, hogy változott az élethelyzete, tele van a naptára, valami nehéz történt. Egy rövid, személyes üzenet „Hogy vagy? Látom, hogy egy ideje nem hallottunk egymásról.” sokszor eleget tesz.

Ha a kör mérete növekedne, de nem mindenki akarja

A körben mindenkinek egyet kell érteni a bővüléssel. A kör egy intim tér, a tagok közös döntése, ki kerülhet bele. Ha van ellenvélemény, az is érvényes. A kör ereje részben a méretéből fakad, akár kicsi, akár nagy.

Ha valakit ki kell zárni

Ez a legnehezebb helyzet. Ritkán fordul elő, de megesik.

Ha valaki következetesen megsérti a közösség bizalmát, nem tartja be a megbeszélteket, nem kommunikál, a viselkedése komfortzónán kívülre tolja a kör tagjait akkor a kör létrehozója eltávolíthatja.

Ezt érdemes előbb személyesen kommunikálni, ha lehetséges. Nem mint ítéletet, mint tényt: „Úgy érzem, ez a kör most nem a legjobb közeg egyik félnek sem. Szeretném lezárni ezt az együttműködést.”

Mi nem a kör feladata

A kör nem társasági kötelezettség. Nem kell minden eseményre menni, nem kell mindig elérhetőnek lenni, és nem kell akkor is igent mondani, amikor nincs kapacitásod. Ha viszont teheted, a pontrendszer is ebben motivál, hogy kicsit komfortzónán kívül mozdulj. Ez viszont soha ne menjen a gyereke rovására.

A kör nem barátság kötelezettség. Lehet, hogy a körhöz tartozó anyák nem lesznek a legjobb barátnőid, és ez teljesen rendben van. A kölcsönös bizalom és a megbízhatóság elég. A barátság, ha kialakul, ajándék, de nem feltétel.

A kör, ami tartós lesz

A tartós körnek általában van néhány közös vonása:

Hasonló élethelyzet. Nem kell minden részletben egyeznie, de ha a gyerekek kora, a menetrend és az alapvető szükségletek nagyjából passzolnak, a kör sokkal könnyebben működik.

Nyílt kommunikáció. Ahol az anyák el tudják mondani, ha valami nem működik, mielőtt az feszültséggé válik, ott a kör életképes marad.

Rugalmasság egymás felé. A kör tagjai nem robotok. Néha beteg a gyerek, néha tele van a nap, néha egyszerűen nincs kapacitás. Ahol ezt meg lehet mondani, anélkül, hogy bűntudat kellene hozzá, ott van bizalom.

Valami, ami több a cserénél. A legstabilabb körök általában nem csak cserélnek — közösen is töltenek időt. Egy közös játszótéri délután, egy alkalmi programra elmenetel, egy üzenet, hogy „hogy vagy?” ezek nem kötelezők, de ahol megvannak, ott a kör valódi közösséggé válik.

Légy az elsők között.

Iratkozz fel a várólistára és értesítünk, amint elindul a Mamasitter a városodban.

Csatlakozz a közösséghez →