Ugrás a tartalomhoz
Rólunk

Személyes problémából született megoldás

A Mamasitter egy ősi, természetes modellt hoz vissza modern köntösben. Gyerek mellett a szabadiőd hiánya mindannyiunk közös tapasztalata volt, és a felismerés, hogy nem vagyunk egyedül ezzel, azonnal összekötött minket. A kis, helyi kezdeményezés mára egy egyre bővülő, mindenki számára nyitott hálózattá vált.

Gyerekek együtt esznek
Orsi, a Mamasitter alapítója
Saját problémámra kerestem megoldást

Szia, Orsi vagyok, a Mamasitter alapítója. Nekem a szabadság mindig is nagyon fontos volt. Aztán megszületett a kisfiam, és rájöttem, hogy ezt újra kell értelmezni. Különösen az idő szabadságát, hiszen ez vált a legnagyobb értékké.

Az elején még abban a hitben éltem, hogy csak „okosabban” kell csinálni. Biztos voltam benne, hogy mindenre jut idő, csak jobban kell optimalizálni a naptárat, hatékonyabbnak kell lenni, és másképp osztani el egymás között a feladatokat. Aztán be kellett látnom, egy kisgyerek mellett a jó időmenedzsment önmagában nem fogja megmenteni a helyzetet.

„Ebben az intenzív, megoldást kereső fázisban hallottam először arról, hogy szülők önszerveződő módon is vigyázhatnak egymás gyerekeire. Elsőre zseniálisnak tűnt: hiszen régen ez mindig is így működött!”

Tudtam, hogy ami elméletben tökéletes, azt a valóság könnyen felülírhatja. Pár nap gondolkodás után felvetettem az ötletet egy helyi anyukás csoportban. Legnagyobb meglepetésemre rengetegen érdeklődtek. Kiderült, hogy mindannyian pontosan ugyanazzal a problémával küzdünk és mindenki keresi a megoldást.

Kialakítottuk a kereteket egy kis körben és elkezdtük tesztelni. Bár a gyerekek még picik voltak, meglepően jól fogadták a dolgot, nekünk anyáknak pedig óriási segítséget jelentett a rendszer.

Mivel korábban digitális termékfejlesztéssel foglalkoztam, egyből szerettem volna hozzá egy applikációt fejleszteni, ami megkönnyíti a szervezést. A Mamasitter app első verziója a szó legszorosabb értelmében ebből a közösségből született. Azokat az egy-egy lopott órákat, amik alatt a rendszert építettem, a körömben lévő anyukák biztosították nekem: míg én dolgoztam az egyik szobában, ők a kisfiammal játszottak a másikban.

A rendszer óriáis előnyöket hozott mindannyiunknak. Volt, aki tudott 1-2 projektmunkát vállalni, más eljutott jógázni. Újra lettek színházi esték, koncertek, felnőtt vacsorák, a gyerekeknek pedig egy idő után ottalvós pizsamapartik is.

Amikor láttam, hogy mekkora szabadságot adott ez a mi kis csapatunknak, tudtam, hogy ezt nem tarthatjuk meg magunknak. A Mamasitter azért született meg, hogy ez a megoldás minden édesanya számára elérhetővé váljon.

Történetünk

2022november

Az ötlet megszületik

Amikor rájöttem, hogy a tökéletes időmenedzsment önmagában nem fog megmenteni, bedobtam a közösségi gyerekfelügyelet ötletét egy helyi anyukás csoportba. Gondoltam, lesz, ami lesz. Kiderült: rengetegen küzdünk az énidő hiányával. Pár bátor anyukával összeálltunk, és elindítottuk az első, még teljesen „analóg” kísérleti körünket.

2023

A kísérletből platform lesz

A gyakorlat bebizonyította, hogy a közösségi gyerekfelügyelet működi: a gyerekek rugalmasak, mi pedig szabadabbak lettünk. Hogy a szervezés és az órák követése ne terhelje a kapcsolatokat, elkészült a Mamasitter applikáció. Amit a saját bőrünkön megtanultunk az igényekről, a bizalomról, arról, hogy mi működik- mi nem, mind beépült a rendszerbe.

2025december

One Alapítvány Digitális Díj – 1. helyezés

Óriási visszaigazolás volt, amikor a Mamasitter elnyerte az 1. helyezést a One Alapítvány „Közösségek digitalizációja” díján. A szakmai zsűri is meglátta a projektben azt, amit mi nap mint nap megéltünk: ez egy valós társadalmi válasz a szülők problémájára.

One Alapítvány Digitális Díj – 1. helyezés
2026

A platform kilép a nagyvilágba

A helyi tesztkörök sikere után a Mamasitter országszerte is elérhetővé válik. Teljesen megújult felülettel és új funkciókkal készülünk arra, hogy minél több édesanya köré építsük újra azt a megtartó közösséget, amire mindannyiunknak szüksége van. A Mamasitter a Start it KH accelerator program 2026 évfolyamának is büszke tagja.

A platform kilép a nagyvilágba
Küldetésünk

Egy édesanya ma már rengeteg csodálatos helyről kap segítséget ahhoz, hogyan nevelje jól a gyerekét. A fókusz - érthető módon- szinte mindig a gyereken és a feladaton van.

A Mamasitter küldetése az, hogy a figyelmet egy kicsit visszaírányítsa az anyára, arra a nőre, aki ezt az egészet a mindennapokban csinálja.

Célunk, hogy megadjuk az édesanyáknak azt a néhány órát, amikor biztonságban letehetik az anyai szerepet, és egyszerűen csak visszatérhetnek önmagukhoz. Egy olyan teret, ahol újra kitalálhatják, mi kapcsolja ki, mi tölti fel őket, és hogyan tudnak egy új, élhető egyensúlyt teremteni a saját vágyaik és a családjuk között.

A Mamasitter ehhez adja a stabil hátországot

Közösség

Csatlakozz a csapatunkhoz!

Úgy érzed, te is hozzá tudnál tenni a Mamasitter küldetéséhez? Csapatunk még formálódik, így minden segítő kéz jól jön! Minden településen és budapesti kerületben keressük azokat a helyi nagyköveteket, akik szívesen képviselik a Mamasittert, és összefogják a helyi közösséget.

Írj nekünk: hello@mamasitter.com

Légy az elsők között.

Iratkozz fel a várólistára és értesítünk, amint elindul a Mamasitter a városodban.

Csatlakozz a közösséghez →